Így újíthatod fel a lakásod az Otthonfelújítási Programban

Közzétéve:

Az eredeti tervhez képest ugyan valamivel később, de 2024. július 1-jén elrajtolt az Otthonfelújítási program, amelynek keretében 2,5-6 millió forint közötti összeget kaphatsz az 1990. december 31. előtt épült otthonod energetikai felújítására. A 6 millió forint 0 százalékos kölcsön és vissza nem térítendő támogatás kombinációja, amelyet önrésszel is ki kell egészítened. Mutatjuk, hogyan igényelheted, és hogyan valósíthatsz meg nagyobb felújítást.

Írta: Gergely Péter, BiztosDöntés.hu, pénzügyi szakértő

Az eredeti tervhez képest ugyan valamivel később, de 2024. július 1-jén elrajtolt az Otthonfelújítási program, amelynek keretében 2,5-6 millió forint közötti összeget kaphatsz az 1990. december 31. előtt épült otthonod energetikai felújítására. A 6 millió forint 0 százalékos kölcsön és vissza nem térítendő támogatás kombinációja, amelyet önrésszel is ki kell egészítened. Mutatjuk, hogyan igényelheted, és hogyan valósíthatsz meg nagyobb felújítást.

Az Otthonfelújítási Program részletei

Az Otthonfelújítási program keretében jellemzően 7 millió forintos költségvetésű felújítási munkát valósíthatsz meg. Ez a 7 millió forint három részből áll össze.

  • Önrész (amit te adsz hozzá a költségvetéshez),
  • Vissza nem térítendő támogatás és
  • 0 százalékos kamattámogatott hitel.

Amennyiben a tervezett beruházás összköltségvetése meghaladja a 7 millió Ft-ot, az e feletti résszel az önrészt kell emelned.

A támogatás és a támogatott hitel együtt legfeljebb a felújítás összegének 6/7-ét teheti ki, a fennmaradó 1/7-ed az önrész. Ez azt jelenti, hogy ha kisebb keretből szeretnél felújítani, akkor az önrész is arányosan kisebb lesz.

Jó, ha tudod, hogy az önrészt önerőnek is szokták hívni, de ez valójában nem ugyanaz, mint egy lakásvásárlási hitel önereje, és nem is az önerőre vonatkozó jogszabályi mérték vonatkozik rá.

Ennél az EU forrású támogatásnál az önrész aránya mindenképpen a teljes költségvetés 1/7-ed része, ennyit neked kell hozzátenned a felújítás költségeihez. A jellemzőnek tekintett példában a 7 millió forintból tehát 1 millió forint lesz az önrész. A maradék 6 millió forint támogatásból és kamattámogatott hitelből áll, változó arányban.

A támogatás és a kamattámogatott hitel aránya attól függ, hogy hol, azaz melyik járásban van a felújítandó ingatlan, ezen belül is az adott járás átlagos jövedelmi helyzete számít.

Támogatás és kamattámogatott hitel aránya az Otthonfelújítási támogatásban

  1. Azokban a járásokban, ahol az átlagjövedelem az országos átlagjövedelem 75 és 110 százaléka között van, ott a támogatás és a támogatott hitel 3-3 millió forint lehet.
  2. Azokban a járásokban, ahol az átlagjövedelem az országos átlag 75 százaléka alatt van, ott a támogatás legfeljebb 3,5 millió, míg a támogatott hitel 2,5 millió forint lehet.
  3. Az országos átlagjövedelem 110 százalékánál magasabb átlagjövedelmet elérő járásokban viszont éppen fordítva van, a támogatás legfeljebb 2,5 millió, míg a kamattámogatott hitel 3,5 millió forint lehet.

Nagyon fontos, hogy a felújítás tervezésénél minimum 30 %-os primer (fűtési) energia megtakarítás kell elérned, de ha legalább 40 %-ot tervezel, akkor a támogatások a jövedelmi kategóriákban 5%-al magasabbak.

Az elbírálásnál ezen kívül számít az igénylő átlagjövedelme is. Az alacsony jövedelmű igénylők tehát magas átlagjövedelmű járásokban is kaphatnak nagyobb arányban támogatást, és fordítva.

A családok számára kedvező a támogatás arányának meghatározásához szükséges jövedelemszámítás módja, a számításkor ugyanis figyelembe veszik az igénylő háztartásában élő eltartott gyermekeket is.

Mennyi az önrész?

Az önerő aránya nem függ az ingatlan elhelyezkedésétől, az mindig 1/7-ed része a költségvetésnek.

A példaként mutatott 7 millió forintos költségvetésű lakásfelújításhoz 1 millió forint kell majd, egy 5 millió forintoshoz 715 ezer forintot kell saját erőből hozzátenni, míg egy 3 millió forintot igénylő munkából 429 ezer forintot kell az igénylőnek finanszíroznia.

Mit támogat az Otthonfelújítási Program?

A támogatási program célja a primer energiafelhasználás csökkentése, azaz a lakóházak zöldítése. A támogatást csak energetikai felújításra használhatod.

Finanszírozható belőle például:

  • Az épület külső hőszigetelése, födémszigetelés
  • Külső nyílászárók cseréje
  • Használati melegvíz rendszer korszerűsítése
  • Fűtési rendszer korszerűsítése

Fontos feltétel, hogy az energetikai felújítás legalább 30 százalékos primer energia-megtakarítást eredményezzen, de jó hír, hogy ha a munkálatok során legalább 40 százalékos primer energiaigény-csökkenést érsz el, akkor 5 százalékkal magasabb összegű támogatást kaphatsz.

Milyen ingatlant újíthatsz fel a támogatás segítségével?

Az Otthonfelújítási támogatást az 1990. december 31. előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére használhatod. A legtöbb ilyen ingatlan a köznyelvben Kádár-kockaként ismert, mert ebből a négyzet alapú, egyszerű beosztású, többnyire olcsó anyagokból épült házakból 1970 és 1990 között készült a legtöbb. A program nem korlátozódik csak a Kádár-kocka házakra, hanem a sorházak, ikerházak is részt vehetnek a programban, amennyiben az építésük 1990.december 31. előtti.

Ezek az épületek komolyabb felújítás hiányában mostanra elavultak, és csak energiapazarlóan üzemeltethetők, így a felújításuk különösen fontos. Az energiafelhasználás csökkentése révén a lakók komoly megtakarítást érhetnek el a rezsiköltségükön, és az otthonuk is kényelmesebb, környezetbarátabb lesz.

Megvalósíthatsz akár egy nagyobb felújítást is

Az Otthonfelújítási program szabályai megengedik, hogy az elszámolható forráson kívül el nem számolható forrást is bevonj a felújításba annak érdekében, hogy elérd a minimum 30 százalékos energiamegtakarítást.

Ez a forrás lehet akár személyi kölcsön is, de ha alacsonyabb kamatot szeretnél, akkor használhatsz szabad felhasználású jelzáloghitelt is.

Az Otthonfelújítási programhoz nem szükséges ingatlanfedezet, tehát a felújítandó lakásodra nem kerül jelzálog. Így az ingatlant felhasználhatod egy kedvező kamatozású jelzáloghitel fedezeteként, és így olcsóbban juthatsz forráshoz a támogatással nem fedezett felújítási munkákhoz.

A szabad felhasználású jelzáloghitel előnye a személyi kölcsönénél alacsonyabb kamaton túl, hogy akár hosszú távra, 10 éven felüli futamidőre is igényelheted. A BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátor adatai szerint a fedezetlen hitelek még mindig nagyon drágák, átlagosan 15 százalék körüli THM-el folyósítják ezeket a bankok.

Ezzel szemben a Gránit Bank Szabadfelhasználású Jelzáloghitelt 8,55 százalékos kamat, és 9,04 százalékos THM mellett igényelheted. Ez egy 10 éves kamatperiódusú hitel, amelyet ingatlan fedezete mellett igényelhetsz, és szabadon, kötöttségek nélkül használhatsz.

Az induló költségekre a Gránit Bank kedvezményt kínál. A hitel folyósításakor visszatéríti az ingatlan fedezet értékbecslési díját legfeljebb 42 000 forint értékben, és a közjegyzői okiratba foglalás díját legfeljebb 48 000 forint értékben.

Ezen kívül nem kell fizetned a hiteligényléshez szükséges 2 db tulajdoni lap és 1 db térképmásolat díjáért, és a bank nem számít fel folyósítási jutalékot.

A Gránit Banknál a hiteligénylést online is intézheted, és csupán a szerződéskötéshez kell bemenned a bankfiókba.

A hitel minimális összege 1 millió forint, és nem lehet több, mint a fedezetként felajánlott ingatlan értékének 75 százaléka, de függ a jövedelmedtől, illetve a háztartásotok jövedelmétől is.

A hiteligényléshez teljesítened kell a támogatásnál előírt jogszabályi feltételeket és a bank hitelképességi elvárásainak is meg kell felelned. Mivel a támogatás maga is tartalmaz hitelt, ezért a sikeres hiteligényléshez fontos, hogy ne szerepelj a KHR negatív adóslistáján.

Hol igényelhető az Otthonfelújítási támogatás?

Az Otthonfelújítási támogatás az ország 134 járásában található MFB pontokon igényelheted 2024. július 1-től, amelyet a Gránit Bank, bankfiókjaiban és egyedülálló módon itt online is elérhető.

A Gránit Bank MFB Pont Plusz aloldalán online kalkulátort is találsz, ezzel megtudhatod, mekkora mértékű támogatásra és hitelre vagy jogosult.

A szabad felhasználású hitel iránti igényedet jelezheted a bank weboldalán, és a bank felveszi veled a kapcsolatot és mindenben segít a sikeres hiteligénylés érdekében.

Figyelj a határidőkre!

Az Otthonfelújítási támogatási programra 2025. végéig, illetve a keret kimerüléséig pályázhatsz. Ha magas hatásfokú gázkazánnal való fűtés korszerűsítést is tervezel, akkor az igénylési határidő rövidebb, szerződéskötésre csak 2024. december 31-ig van lehetőséged.

Vissza az összeshez