Eddigi legeredményesebb évét zárta a GRÁNIT Bank Zrt. Hegedüs Éva, a Bank Elnök-Vezérigazgatója 44 százalékos mérlegfőösszeg növekedésről, 2 milliárd forintot meghaladó adózás előtti eredményről és számos új innováció bevezetéséről számolt be a részvényeseknek a május 14-én - a pandémiás helyzetre való tekintettel - videókonferencia keretében megtartott közgyűlésen. A GRÁNIT Bank immár a hetedik nyereséges üzleti évét zárta, mérlegfőösszege a múlt év végén meghaladta az 573 milliárd forintot, az adózás utáni eredményt a részvényesek az idén is az eredménytartalékba helyezték, így eddig összesen több mint 5,0 milliárd forintot forgattak vissza a Bank részvényesei a növekedés maximalizálása érdekében.


A részvényeseket köszöntő videóüzenetében Varga Mihály Pénzügyminiszter többek között hangsúlyozta:

„Fontos ténynek és a magyar gazdaság szempontjából erős pozitívumnak tartom, hogy a járvány idején is a gazdaságvédelmi intézkedések kidolgozása és bevezetése során a kormány számíthatott a bankszektor együttműködésére. Gyors intézkedések születtek például az azonnali fizetési rendszer, az online hiteligénylés- és jelzálogrendszer alkalmazása terén, és most, amikor a gazdaság újraindítása a legfontosabb feladat, már folyamatban vannak az egyeztetések a kormány és a bankszektor között, megkezdődött az ezzel kapcsolatos közös munka is. A magyarországi pénzintézetek – számos más ágazattal összehasonlítva – a válság ellenére, viszonylag jó évet tudhatnak maguk mögött.” Varga Mihály kiemelte, hogy külön elismerés illeti a GRÁNIT Bankot, amely a hetedik nyereséges évét zárta tavaly, és innovatív megoldásaiért számos külföldi és hazai szakmai elismerésben is részesült.


Hegedüs Éva a GRÁNIT Bank Elnök-Vezérigazgatója a Közgyűlésen beszámolt arról, hogy a 2020-as évet a Bank 573 milliárd forint mérlegfőösszeggel, több mint 23,6 milliárd forint saját tőkével és 2,009 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárta, amely eredmény 40%-kal magasabb az előző évhez képest.

A Bank 2014 óta immár hetedik üzleti évében könyvelhetett el profitot. Nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek számít, hogy a GRÁNIT Bank a 4. üzleti évétől folyamatosan nyereséget termel, miután a piaci benchmark szerint a zöldmezős pénzintézetek az indulást követő 6-8. évtől képesek nyereségesen működni. Az Elnök- Vezérigazgató a múlt év jelentős üzleti eseményének tartotta, hogy két új részvényes, a piaci gyakorlatnak megfelelően, átfogó pénzügyi és jogi átvilágítást követőentőkét emelt a Bankban.

A GRÁNIT Bank működésének 11 éve alatt mérlegfőösszegét éves átlagban 51 százalékkal növelte, a kezelt számlák száma jelenleg megközelíti a 80 ezret. A működési költség mérlegfőösszeghez viszonyított aránya 0,8%, amely szignifikánsan alacsonyabb a bankszektor 1,7%-os átlagához képest, ami jelentős költséghatékonysági előnyt biztosít a GRÁNIT Banknak.

A Bank összes ügyfelekkel szembeni teljes követelése és mérlegen kívüli kötelezettsége az év végén meghaladta a 247 milliárd forintot, amelynek döntő többsége vállalati hitel és amely érték 25 százalékkal haladja meg az előző évi adatot. A Bank teljes eszközállományának éves átlagos növekedése a Bank indulása óta közel 80%. Az eszközállomány növekedése négy és félszer gyorsabb volt a piaci átlagnál, az NHP 2013-as bevezetését követően is. 2013-2020 között a GRÁNIT Bank eszközállománya éves átlagban 32,7 százalékkal nőtt, miközben a hitelintézeti szektoré csupán 7,3 százalékkal. A Bank konzervatív hitelezési gyakorlatát jelzi, hogy a portfólió minősége továbbra is kiváló, a problémamentes hitelek aránya 99,97 százalék, a hitel-betét arány 50 százalék körüli.

„A Bank eredményei igazolják a 11 évvel ezelőtti alapításkor elhatározott digitális banki stratégia helyességét, amely a több mint egy éve tartó rendkívüli pandémiás helyzetben is kiválóan vizsgázik. A Bank nemzetközi összevetésben is jól teljesít, azt elmúlt évtizedben alakult globális bankok többsége nem tudta a növekedést és a nyereségességet is egyszerre biztosítani.” – emelte ki a közgyűlésen Hegedüs Éva, Elnök-Vezérigazgató, hozzátéve, hogy a Bank legfontosabb alapelve továbbra is a részvényesi érték növelése a hosszú távon fenntartható eredménynövekedéssel, illetve a folyamatos innovációkkal.

A GRÁNIT Bank 2020-ban is, szorosan együttműködve a GB Solution Zrt-vel, számos olyan – a hazai piacon elsőként elérhető - digitális bankolást segítő újdonsággal jelentkezett, amelyekkel új ügyfélélményt biztosított a lakossági és vállalati ügyfeleinek. Ezek közé tartozik a teljes értékű lakossági bankszámlanyitás szelfis azonosítással és a GRÁNIT Digital Kártyaszolgáltatás, amellyel akár már a számlanyitás másnapján vásárlásra alkalmas plasztik nélküli digitális bankkártyát biztosít új ügyfeleinek. A legújabb innovációk a hitelezési folyamatok digitális platformra helyezéséhez kapcsolódnak. Ezek közé tartozik az online, digitális ügyfélfiókban igényelhető babaváró kölcsön VideóBankos szerződéskötésének biztosítása, valamint az online lakáshitel-igénylést egyszerűsítő, az előzetes hitelbírálatot digitális útra terelő Kiszámítható Jelzáloghitel Kalkulátor, amelynek segítségével a hitelt igénylő 5 perc alatt megtudhatja, hogy ténylegesen mennyi hitelt és milyen kondíciókkal vehet fel a GRÁNIT Banktól.

A hazai magántulajdonban lévő GRÁNIT Bank eddigi fejlődésének és innovációinak szakmai elismerését jelzi, hogy 2020-ban három első helyezést ért el a Mastercard - év bankja versenyen: az év leginnovatívabb bankja (megosztva), az év prémium banki szolgáltatása és az év fenntartható bankja kategóriában, valamint további két kategóriában dobogós helyen végzett. A GRÁNIT Bank az elmúlt évben elsőként vehette át a Magyar Nemzeti Banktól az NHP Hajrá Kiválósági Díjat.

A közgyűlés egyhangúlag elfogadta az Igazgatóság egyedi éves és konszolidált beszámolóját és a részvényesek az idén is egységesen döntöttek arról, hogy a nyereségből nem fizetnek osztalékot, azt az eredménytartalékba helyezik az innovatív növekedési ütem maximalizálása érdekében, ami a Bank szavatoló tőkéjét 24,4 milliárd forintra emeli. A mostani döntéssel az elmúlt időszakban a részvényesek az eddigiekig, több, mint 5 milliárd forinttal emelték a Bank saját tőkéjét.

A közgyűlés megválasztotta a vezetőtisztségviselőket, így a Bank Igazgatóságának Elnöke továbbra is Hegedüs Éva, tagjai, Horváth Gergely, Hankiss László, Siklós Jenő, Nagy Zoltán, a Felügyelő Bizottság tagjai ismét Lajtos Gyuláné, Nyúl Sándor és Vokony János. A Bank részvényesei újabb 3 évre a PWC-t választották a Bank könyvvizsgálójának.