Nem így fizet, pedig van iPhone-ja? Igényeljen online pár perc alatt bankszámlát és kártyát, hogy használhassa!

A GRÁNIT Bank haladéktalanul megkezdte a bankkártya elfogadásban együttműködő üzleti partnereivel, köztük a Mastercarddal az egyeztetést, hogy a lehető legrövidebb időn belül biztosítsa kártyabirtokosainak a 15 ezer forint alatti vásárlások PIN-kód mentességét. Ismeretes, hogy a Magyar Kormány mai nap (03.25-én) hatályba lépett rendelete értelmében az érintéses fizetések egészségügyi biztonságának növelésére kötelezi a piaci szereplőket, hogy legkésőbb április 14-ig az összes bankkártya elfogadásánál a jelenlegi 5 ezer forintról 15 ezer forintra emeljék a PIN-kód megadása nélkül végrehajtható tranzakciók limitjét.

„A GRÁNIT Bank ügyfeleinek közel 90 százaléka rendszeresen használja bankkártyáját, ami mintegy 5 százalékponttal haladja meg a piaci átlagot, éppen ezért a Bank számára kiemelten fontos, hogy a jelenlegi helyzetben még higiénikusabbá tegye az egyérintéses kártyahasználatot” - mondta Siklós Jenő vezérigazgató-helyettes.

A felgyorsított munka eredményeképpen a GRÁNIT Bank már készen áll a limitmódosítás kezelésére, s várja a munka befejezését partnereinél, illetve a POS terminálokat üzemeltető piaci szereplőknél, hogy a Bank kártyabirtokosai a megemelt limitekkel használhassák egyérintéses bankkártyájukat illetve az érintéses mobilfizetést.

A GRÁNIT Banknál 2019 július eleje óta elérhető Apple Pay érintéses mobilfizetéssel ugyanakkor már jelenleg is PIN-kód benyomása nélkül tudnak vásárolni a POS terminálok túlnyomó részénél a Bank ügyfelei. Az Apple Pay ugyanis lehetővé teszi, hogy PIN-kód helyett a vásárlási tranzakciókat ujjlenyomat-azonosítással vagy arcfelismerő funkcióval hagyja jóvá a kártyabirtokos. Ehhez csak annyit kell tenni, hogy az iOS eszközön legyenek beállítva a biometrikus azonosítók az Apple Payes tranzakciókhoz is. Javasoljuk tehát az iPhone-t vagy akár Apple Watchot használó ügyfeleinknek, hogy digitalizálják GRÁNIT Bankos bankkártyájukat az Apple Wallet alkalmazásban és kezdjék el használni már ma az Apple Payt, amely nemcsak gyors, egyszerű és biztonságos, de higiénikus is. Nem az ügyfelünk, de szeretne így fizetni? Pár perc alatt nyithat otthonról teljesen online, videós azonosítással bankszámlát bankkártyával, és a postán érkező kártya aktiválását követően, már használhatja is.

Vigyázzanak magukra, fizessenek biztonságosan és higiénikusan!

Apple Pay