Van érdemi kamat a betétekre*

Egymásnak ellentétes folyamatok jellemzik a hazai banki megtakarítási piacot. Az elmúlt hónapokban folyamatosan a kritikák kereszttüzében álltak a bankok amiatt, hogy nem fizetnek érdemi kamatot a náluk elhelyezett betétekre, miközben a jegybanki irányadó kamat 18 százalékon áll, az éves infláció pedig 25 százalék körüli. A megtakarítóknak nehéz azzal érvelni, hogy a betétekkel párhuzamosan a hitelkamatok sincsenek köszönőviszonyban sem a jegybanki attribútomokkal, s hogy egy 10 évre fixált lakáshitel januári, 8,9 százalékos átlagkamata az elkövetkező évben még bizonyosan azt biztosítja a kölcsönt felvevő ügyfélnek, hogy a törlesztéssel beljebb lesz, mintha nem vett volna fel kölcsönt: hiszen a pénz jelenértéke a felmérések szerint a hitelkamat kétszeresével, 17-18 százalékkal romlik majd 2023-ban. Nem hiába mondják, hogy az infláció a hitelfelvevők ajándéka – persze csak akkor, ha fix kamatozású kölcsönt vettünk fel.

Történelmi mélyben a kamatkülönbség

Az elmúlt hónapokban ugyanakkor a bankbetétek terén is elindult a kamatpezsgés. Míg korábban jellemzően csak egy-két bank – köztük a Gránit Bank – fizetett „érdemi” kamatot a betétekre, a legfrissebb ajánlatokban már más pénzintézet is feljebb srófoltaa lekötött betétek kamatát – igaz, rendszerint csak 1-1 szegmensre vonatkozóan, s messze nem a piaci trendeket diktáló bankokszintjére emelve az ajánlatot. Azt, hogy az ügyfelek kamatérzékenyek lettek, mindennél jobban mutatja, hogy az idei év első hónapjában a bankokban éven belüli időre lekötött lakossági betétek átlagos kamatszintje a 2022. januári 0,8 százalékról a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 8,23 százalékra emelkedett, vagyis az új betétek keresik a magas ajánlatot adó bankokat. A betétek és a már említett piaci lakáshitelek átlagos kamata között különbség a tavaly januári 422 bázispontról 67 (!) bázispontra csökkent. A kamatkülönbség 2021 áprilisiában, amikor rekordalacsony, 3,95 százalékos átlagos kamaton lehetett 10 évre fixált lakáshitelt felvenni, 372 bázispont volt.

Fogynak a lekötött betétek

Annak ellenére, hogy immár a klasszikusan rövid távú, 93 százalékban éven belüli lekötésekkel operáló (s épp ezért az állampapírhozamokkal és futamidőkkel nem is összevethető) bankbetétek kamata emelkedik, az emberek havonta bankbetétbe helyezett lekötései tavaly szeptember óta folyamatosan csökkennek: 2023 januárjában már csak 372,4 milliárd forint értékű új betétet kötöttek le a lakossági ügyfelek, ez harmadával kevesebb, mint a tavaly júliusban a banki betétben landolt 560 milliárd forint.

Feléljük a tartalékokat

Ha már van érdemi kamat, akkor miért csökken a lekötött betétek összege? Ezt magyarázhatja, hogy a pénzromlás egyre több átlagcsaládnál apasztja a megtakarításokat – márpedig a klasszikus bankbetét nem épp a gazdag, diverzifikált befektetési portfolióval rendelkező privátbanki ügyfelek fő területe. Egyszerűen fogynak a megtakarítások.

Ezt még plasztikusabban mutatja meg, hogy az érintett jegybanki statisztika 2017 óta rendelkezésre álló adatai szerint nem volt még egyetlen olyan hónap sem, amikor a lakosság nem lekötésben lévő, hanem pusztán lakossági számlán parkoló és látra szóló lakossági betéteinek állománya alulmúlja az egy évvel korábbi értéket. Márpedig 2022 novembere óta a lakossági számlákon lévő összeg folyamatosan kisebb, mint egy évvel korábban. Az immár negyedéve tartó negatív trend gyorsul: a 2023 januári 7343 milliárd forintos állomány már 8,5 százalékos visszaesést jelez a 2022. januárjában kimutatott 8022 milliárd forintnyi számlapénzhez képest. A lakossági számlákon lévő pénz állománya a személyi jövedelemadó visszatérítés 2022 februári számlákra érkezése óta folyamatosan csökken. Ma annyi gyorsan mobilizálható tartaléka van a lakossági ügyfeleknek, mint 2021 májusában volt.

A számlapénz lehetne a kamatverseny új területe

A lassan mérséklődő infláció következtébenegyelőre nem várható érdemi átcsoportosítás alakossági megtakarítások terén. Az ügyfelek inkább nem kötik le a pénzeiket, igyekeznek likvid tartalékot képezni. Ez pedig azzal járhat, hogy felértékelődnek azok a számlaszolgáltatások, többek között a Gránit Bank Kamat Plusz számlacsomagja, amelyeknél lekötés nélkül érdemi kamatot kaphat a számlát vezető ügyfél.

*A cikk Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi elemzőjének véleménye.

Vissza az összeshez